Cinderelton - 15. rész

Cinderelton - 15. rész

Charlotte

A szabó szerencsére hamar megérkezett, és levette Elton méreteit.

– Mennyi idő alatt tudna elkészíteni egy rend ruhát? – Charlotte szinte már könyörgött. Már ma velük kellene ebédelnie Eltonnak is. Minél hamarabb elkezdik a nyomozást, annál jobb.

– Legalább egy hétbe telik, amíg minden elkészül – felelte nyugodtan a szabó.

– Egy hét? De nekünk már ma kellene!

– Hercegnő, a legnagyobb tisztelettel, az sajnos lehetetlen!

– Bármennyit kifizetünk érte. – Charlotte látta, hogy a kényelmetlenül fészkelődő Elton közbe akar szólni, de leintette.

A szabó a több pénz reményében rögtön készségesebb lett.

– Van egy kész rendelésem. Talán egy-két darabot a méretére tudunk igazítani.

– Remek! Mikorra készül el?

– Holnap reggel itt leszek a ruhákkal.

Charlotte nem volt teljesen elégedett. Eltonnak már ma is fel kellett öltöznie. De nem akarta tovább feszíteni a húrt.

– Köszönjük, az remek lesz!

Azzal Charlotte és Elton elbúcsúztak a szabótól, Shoe asszonyság pedig még ott maradt egy ideig, hogy rendezze a számlát és megbeszélje vele a további részleteket.

Amikor kiléptek a helyiségből, Charlotte rögtön megállította Eltont.

– Honnan szerezte azokat a ruhákat, amiket az estélyen viselt?

Charlotte látta, hogy Elton feszeng, de erre most nem volt idejük.

– Honnan?

– A mosodából.

– Szükség lesz rájuk.

Elton

Elton soha nem gondolta, hogy ez még egyszer megismétlődhet. Megint ott állt a tükör előtt ugyanazokban a ruhákban, amiket a bálon is viselt.

Shoe asszonyság körülötte sürgölődött. Most azonban kevésbé volt ideges, ezért több energiája jutott arra, hogy Elton külsejével foglalkozzon. Minden pillanatban vagy egy ráncot simított le, vagy a kefével próbálta eltávolítani a port a kabát hátáról.

– Így már tökéletes lesz – mondta Elton, mert már nem bírta. Amúgy is elég ideges volt attól, ami rá várt. Ha csak eszébe jutott, hogy nemesekkel kell ebédelnie...

– Nem, még nem – hallotta meg hirtelen Charlotte hangját a háta mögül. – Még nem tökéletes – magyarázta a hercegnő.

Elton megfordult, és kérdőn ráncolta a homlokát. Aztán meglátta, hogy Charlotte egy pár fényesre kefélt csizmát tart a kezében.

– A csizma még hiányzik – mondta Charlotte, aztán a kezébe nyomta őket.

– De...

– Remélem, megfelelő méretűek. Amíg holnap nem érkezik meg az új csizmája, kénytelenek leszünk beérni ezzel. A tegnapit semmiképp sem veheti fel.

– De kié – kezdte volna Elton, Charlotte azonban félbeszakította.

Elton már azelőtt tudta a választ a lány szomorú pillantásából, mielőtt az felelt volna, és már bánta, hogy megkérdezte.

– Apáméi.

– Nem vehetem fel – nyújtotta vissza csizmát Elton.

– Nincs más választásunk.

Charlotte a legparancsolóbb pillantásával nézett rá, így Elton végül kénytelen-kelletlen felvette a csizmát.

– Kicsit szorít – panaszkodott. Ő mindig kényelmes lábbelikhez volt szokva. Az édesapja elve az volt, hogy minél kényelmesebb a cipő, annál kevésbé veszi észre a viselője, és annál jobban tud a környezetére figyelni. Mondjuk az alatta vágtató lóra.

– El sem hinné, hány szoros cipőm volt már életemben. A szépségért szenvedni kell.

Miközben ezt mondta, Charlotte a fiú szemébe nézett, aztán amikor rájött, hogy épp Elton szépségéről beszélt, elpirult, majd sietve kivonult a helyiségből.